A hajó francia éttermének főpincére maga volt a megtestesült nyugalom. Amint magányosan állt a csónakfedélzeten, a méltóság szobrát mintázhatták volna róla: cilindere egyenesen ült a fején, a kezében sétapálca, karján gondosan összehajtogatott tweedtakaró. Ez az elegáns úr azonban magára hagyta embereit, a pincéreket, akik el sem jutottak a csónakfedélzetre, így esélyük sem maradt: mind egy szálig elpusztultak.

„Jaj nektek farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele van a halottak csontjaival és mindenféle undoksággal. Így ti is kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.” (Mt 23,27)

Sorsát így sem kerülhette el: a csónakfedélzetig ő ugyan eljutott, de csónakba már nem. Főnökök és beosztottak: egyek lesznek a halálban.

A süllyedés gyorsabb lett, a helyzet egyre zavarosabb. Egyes nők elesnek a csónakba való beszállásnál, van, akit úgy kell kihúzni a vízből. Mások elvesztik a fejüket, és hisztérikus jeleneteket rendeznek. Van, aki azért könyörög, hogy ne kelljen beszállnia, mert fél a csónaktól. Lesz sírás-rívás, fogak csikorgatása.

Az a terv, hogy a csónakokat az alsóbb sétányokról töltsék meg, teljes kudarcot vallott. Az oda nyíló ajtókat ugyanis nem nyitották ki. Azok a csónakok, amelyeknek várakozniuk kellett volna az alsóbb szintekről beszállókra, sorra eleveztek. Akiket tehát ide küldtek le, hoppon maradtak. A tapasztalt matrózok hiánya csak növelte a zűrzavart. A korábban indított csónakokra ugyanis már beosztották a legjobb tengerészeket. Akadozó irányítás, növekvő káosz.

Hat matróz életét vesztette: őket leküldték, hogy nyissák ki az alsó sétafedélzet ajtóit, de nem tértek vissza többé. Valahol csapdába estek odalenn. A mentés érdekében kiküldött képviselők halálos veszedelemben forognak.

A hajó bal oldalán egyetlen férfiutasnak engedték meg, hogy csónakba szálljon, őt is azért, mert csak egy matróz ült benn. Jobban jártak azok a férfiak, akik a hajó jobboldalán gyülekeztek, közülük többek is beszállhattak, sőt egy dúsgazdag férfi magával vihette pincsijét és egyiptomi szolgáját is. Korántsem egyenlő az elbírálás. Sok múlik a szerencsén és a kapcsolatokon.

Úgy látszott, hogy a hajó orránál nem is maradt több utas. A közelben lévő csónakok elmentek, a tömeg a tat felé tódult. Az 1-est – amelyben negyvenen fértek volna el – 12 emberrel eresztették le. Elképesztő hanyagságok miatt még annyi embert sem mentenek meg, amennyit lehetne.