31. Kárpátia (2)

1912. április 15., hajnali 5 óra

A legtöbben azonban mély hallgatásba merültek, fásultan, szótlanul meredtek maguk elé. Az elsüllyedt hajó, vagy a csodával határos menekülés járt az eszükben. A felborult csónak tetején sem ujjongtak már a férfiak, azon fáradoztak, hogy a víz színén tartsák a csónakot. A reggeli szellő hullámokat keltett, és a hajótestet minden irányban ingatta. Valahányszor megemelte a víz a domború testet, mindig kiszökött alóla egy kis levegő, a gerinc pedig mélyebbre süllyedt. A tiszt vezényszavaira az emberek még mindig ide-oda billegtek, de már egy órája csinálták, és holtfáradtak voltak. A menekülők fizikai és lelki erejük végső határán járnak.

Lassan közeledett a pirkadat és enyhe szellő kerekedett. A hideg még metszőbbnek tűnt, a tenger egyre erősebben hullámzott. A csónakokban didergők közül többen is halálra fagytak. Az elemeknek kiszolgáltatott menekülők között az esendőbbek életüket vesztik.

A dermesztő tengervíz csapkodni kezdte a felfordult csónakon állók lábát, térdét, combját. A sós víz a szemükbe fröccsent, elvakítva őket. Előbb egy, azután egy második, majd egy harmadik ember szédült le a csónakról, mindhárom eltűnt nyomtalanul. A többiek most már hallgattak, semmi sem érdekelte őket, az életükért viaskodtak. A menekülők amúgy is drámai sorsa még nehezebbé válik, sokan meghalnak közülük, a többiek élete is hajszálon múlik.

A Carpathia négy mérföldre (7,4 km) állt, ők pedig nem hitték, hogy bírják erővel, amíg észreveszik őket. De amint a napfény szétáradt a víz fölött, egyszeriben új reménység ébredt bennük: felbukkant négy, sorban összekötött csónak. A felborult csónak elcsigázott legénysége kiabálni kezdett, de nem hallották meg a hangjukat. A tiszt ekkor elővette a sípját és jó erősen belefújt. Sípszó: segítő erők megidézése.

„Vidd, kegyelmes urunk, magaddal ezt a sípot,
S ott leszünk, mihelyst jobbágyidat hívod.
Az öreg óriás ezeket mondotta,
S János vitéznek a sípot általadta”

(Petőfi Sándor: János vitéz – 20. ének)

Két csónakban is felfigyeltek a sípszóra. Kiváltak a kötélláncból és feléjük indultak. Eddig létrejött kötelékek feloldása a mentés érdekében. Lassan eveztek, de mégis közeledtek. Éppen idejében érkeztek: a csónaknak már annyira labilis volt az egyensúlya, hogy a mentésre érkezők minden tapasztalata és hozzáértése kellett hozzá, hogy le ne sodorják őket. A menekülők egy része annyira kimerül, hogy csak a leggondosabb szakszerű ellátással menthető meg.

komment

süti beállítások módosítása