7. Vészjelzés (2)

1912. április 15., 0 óra 45 perc

Az 5-ös számú kazánházban látszólag rendben mentek a dolgok. A tüzeket kioltották, a szivattyúkat beindították. Ennek érdekében eltávolítottak a padozatban egy csatornafedelet. Gomolygott a gőz, az emberek homályban dolgoztak. Az egyik gépész belelépett az aknába és eltörte a lábát. A többiek felemelték és lefektették. Negyedóra múlva átszakadt a válaszfal, és a tengervíz dübörögve betört. A csapások az izolálni szándékozott területekre is betörnek, radikális hirtelenséggel. A két ottmaradt gépész gyorsan felment a mentőlétrán, de sérült társukat pillanatok alatt elnyelte az áradat. Ő lett az első halálos áldozat. A lent szolgáló emberek életük árán is kitartanak a helyükön az utolsó pillanatig.

Közben a vészjelzések eljutottak számos hajóra, sőt a szárazföldre is. Az egész világ lélegzetvisszafojtva várta a fejleményeket. Egyedül a mindössze tíz mérföldre, tehát látótávolságon belül tartózkodó Californian nem sejtett semmit. Az egyik tiszt megpróbált morzelámpával kapcsolatot teremteni vele. Egy alkalommal mintha válaszjelzéseket észlelt volna, de nem tudta értelmezni. A Californian egyik hajósinasa távcsövön észlelt is valamit, megpróbált válaszolni, de hamarosan feladta. A hír mindenhova eljut, kivéve azt, aki még időben segíthetne

A vészjelzések közben folyamatosan mentek. A rádiós az addig szokásos CQD jelzéseket adta, de 12.45-kor leadta az éppen akkor elfogadott új nemzetközi segélyhívó jelet, az SOS-t. Ez volt az első SOS jelzés, amit óceánjáró valaha is használt. A szükséghelyzet új módszereket hív elő.

Ugyancsak 12.45-kor lőtték fel az első rakétát. A Californian egyik tisztje ezt észleli. Különös, gondolta, hogy egy hajó éjjel rakétákat lő fel… A sors üstdobjainak pergése hallatszik. Sokan csak ekkor realizálják, hogy igazán komoly baj van, és olyan sürgős segítségre szorulnak, hogy vészjelzéseket adnak minden hajónak, amely a közelben van. Vége szakadt a tréfálkozásnak, tétlenségnek. Most válik csak mindenki számára nyilvánvalóvá a végveszély. Az emberek nagy része ekkor ébred fel, ekkor tudatosítja a helyzetet.