13. Háború (2)

1912. április 15., éjjel 1 óra 55 perc

Az utasok egy része nyugodtan üldögélt, vagy a nyugágyakban pihent. Egyes asszonyok nem voltak hajlandók elhagyni a férjüket, mondván: együtt indultak el, együtt is fejezik be. Volt, akik elegáns frakkot viselt: úgy akart meghalni, ahogy ez gentlemanhoz illik. Vannak, akik méltósággal várják a sorsukat.

Az első osztályú férfiutasok egy része együtt dolgozott a legénységgel, még a hidegben is patakzott róluk a verejték. A nagy baj összehozza a nemeslelkű embereket, bárhonnan is származnak.

1 óra 55-kor eresztették le a 4-es csónakot, benne dúsgazdag családok hölgytagjaival, gyerekeivel, komornáival és dajkáival. Egy befolyásos úr be akart szállni, de a tiszt nem engedte. Vannak, akik a gazdagokkal sem kivételeznek. A csónakban ülők látták, hogy ömlik be a víz az ablakokon, a luxuslakosztályok antik bútorai közé. Pusztulóban a hatalmas gazdagság.

Ezután már csak egyetlen csónak maradt negyvenhét férőhellyel – 1600 ember számára! Ezért a tiszt a legénységgel kordont formáltatott, kart karba öltve álltak a tengerészek a csónak körül. Katonai védelmi vonal tartása szövetségesek által. Az utolsó mentőcsónakot 2 óra 5 perckor eresztetik le. Két férfi, akik eddig segítették a hölgyek beszállását, – frakkosan – beugrott a leereszkedő csónakba. Egyes egységek a levegőből mégis behatolnak.

Két órakor, az ütközés után két órával és húsz perccel a fedélközi férfiakat is felengedték a tatból. A határokat kinyitják. Sokan maradni akartak, nyilván oda ér el utoljára a víz. Az utolsó pillanatig ragaszkodnak a pusztulóban lévő civilizációhoz. Néhányan mégis felmentek, abban a reményben, hogy csónakra találnak. De az utolsó éppen akkor evezett el. Akik csak ekkor szánják el magukat, elkésnek. Így hát zavartan álldogáltak az első osztályon, nem tudták mitévők legyenek. A menekülők tanácstalansága és kiszolgáltatottsága. Figyelték, hogyan viaskodnak a matrózok a két összecsukható csónak kiszabadításával, de nem segítettek. Tehetetlen, magán segíteni nem tudó tömeg.

A lámpák vöröses fényben izzottak. A közszolgáltatások egyre gyengülnek, akadoznak. A tudósok és a szellem emberei ekkor már a végveszélyre figyelmeztetnek. A vörös szín a tűz jelölője is: megkezdődnek a gyújtogatások.