14. Végzet (1)

1912. április 15., éjjel 2 óra 5 perc

Miután az utolsó csónak is elment, különös csönd szállt a hajóra. Elcsitult az izgalom, a zűrzavar, az emberek nyugodtan álltak a felső fedélzeten. A harcok elcsitulnak, miután már nincs miért harcolni. A fedélzetek közepe köré tömörültek, olyan távol a korláttól, amennyire csak lehetséges. A maradók most már együtt vannak, az utolsó használható helyekre húzódnak.

A rádiós még mindig segélykérő jelzéseket adott le, bár az áram egyre gyengült. Utolsó diplomáciai próbálkozások. 2 óra 5 perckor a kapitány benézett hozzájuk és közölte: megtették a kötelességüket, hagyják el a fülkét. Majd sorra odament tengerészekhez, felmentette őket a további szolgálat alól, hogy most már gondoljanak magukra. Ezután lassan visszaballagott a hídra. Ekkor látták őt utoljára. Feloszlik az államgépezet, a még hivatalban lévő embereket elbocsátják, a vezetők visszavonulnak, eltűnnek.

A hajón rekedt emberek közben kétségbeesetten kutattak a tiszti lakosztályokban és a tornateremben, hátha találnak még mentőmellényeket (tömeges fosztogatások). Tömegesen dobálnak ki nyugágyakat és hordókat, hogy legyen mibe kapaszkodni. Próbálkozások egyéni túlélési lehetőségek után.

A zenekar még mindig vidám ragtime-ot játszott. A muzsikusok már mentőmellényt viseltek, végül azonban egyikük sem menekült meg. A médiában mindhalálig zene.

Néhány utas ekkor már megkockáztatta az ugrást. Volt, aki miután a felesége csónakba szállt, beugrott a tengerbe, és arra úszott, amerre a csónaknak kellett elhaladnia. Néhányan így menekültek meg. Halált megvető bátorsággal néhányan egyénileg hagyják el a civilizációt, bízva a gondviselésben. A többség azonban csak ácsorgott, vagy nyugodtan járkált fel-alá a csónakfedélzeten. A többség apatikus közönnyel várja a pusztulást. A New York-i és a philadelphiai „felső tízezer” továbbra is összetartott (az úr a pokolban is úr).

Most már sokan a fokozatosan emelkedő hajótat felé húzódtak. A hátsó fedélzet, amely a harmadosztályúak sétahelye volt, egyszeriben vonzó lett az előkelőbb utasok számára is. Az emberek – bárhonnan jöttek is – kényszerűen összeszorulnak, hasonló körülmények közé.