18. Gyötrelem (1)

1912. április 15., éjjel 2 óra 20 perc

Az idő 2 óra 20 perc, két óra és negyven perc telt el az ütközés óta. A Titanic hullámsírja fölött vékony füstös pára lebegett, elhomályosítva a kristálytiszta éjszakát. Lebegő lelkek. A víz tükrén ládák, nyugágyak, deszkák, falburkolatok törmeléke libegett, mindenféle kacat, ami valahonnan a mélyből tört a felszínre, és most könnyű dugó módjára örvénylett a vízben. Ennyi marad az egészből.

Úszók százai kapálóztak a vízben, roncsokba és egymásba kapaszkodva, és kiáltozott segítségért. Az egyes hangok belevesztek az állandó sikoltozás hangzavarába. A csónakokból úgy hallatszott, mintha sok ezer szurkoló kiabálna egy meccsen. A veszendőben levő lelkek sikolyaival telik meg a világ.

Fáradt vagyok, alig tudom folytatni.

Ha más nem, a tengervíz hőfoka is elég ahhoz, hogy megtörje a legszívósabb emberi ellenállást. A víz hőmérséklete –2,2 Celsius fok. Ez a sós tengervíz fagyáspontja, a víz tehát a lehető leghidegebb. Akik végül megmenekültek, évtizedek múlva is borzongva emlékeztek a víz metsző hidegéről. Ha a kegyelmi időszak elmúlik, az ítélet kemény világa köszönt az emberiségre.

„Akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig és nem is lesz. Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen ember sem. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok.” (Mt 24,21)

Mégis több tucat menekülő megőrizte az önuralmát. Ezek számára két reménysugár mutatkozott a törmelékkel teleszórt vízben: a két összecsukható csónak. Mindkettő végül elszabadult a süllyedő fedélzetről, de az egyik félig megtelt vízzel, a másik a gerincével fölfelé lebegett. Most a legerősebb és a legszerencsésebb úszók gyülekeztek a két csónak körül. Most már mindenki magára van hagyatva. Vannak, akik a legkegyetlenebb, legkilátástalanabb körülmények között is megtartják önuralmukat, tehát önmagukat.

Egy bátor gentleman, aki sok nő életét mentette meg önzetlenül, csodálatos módon menekült meg. A Titanic magával ragadta a mélybe, majd egy ismeretlen áramlás visszadobta a felszínre. Először egy deszkába kapaszkodott, majd egy faládába, végül megpillantotta a felborult csónakot. Amikor odaért, senki sem nyújtotta a kezét, hogy segítsen neki. De nem adta fel a harcot: megragadta valakinek a karját, aki már a csónak hátán feküdt, és nagy lendülettel feldobta magát a gerincre. Ezzel még nem került biztonságba: a felborult csónak bármikor elsüllyedhetett. Az alvilágtól való megszabadulás stációi. Bátor és önfeláldozó férfiak menekültek meg ilyen módon, akik az utolsó pillanatig küzdöttek mások életének megmentéséért, magukkal nem törődve. Lelkükben nemes emberekről van szó, ez az új idők nemessége.

„Eljön az óra, sőt már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Az Atya ilyen imádókat kíván. Lélek az Isten, ezért akik imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.” (Jn 4,23)