27. Újjászületés (2)

1912. április 15., hajnali 4 óra 10 perc

A matrózok köteleket dobtak le, odalent pedig megkötötték a csónakot. Egy percnyi habozás, majd 4 óra 10 perckor az első menekült felkapaszkodott az ingatag hágcsón és a hajóra lépett. A Titanic elsüllyedése óta 1 óra 50 perc, a Carpathia megfordulása óta 3 óra 40 perc telt el. Hágcsó: világok összekötője. Felkapaszkodás: feljutás az alsó világból.

Lassan kivilágosodott, és a fedélzeten állók egymás után pillantották meg a közeledő mentő­csónakok sziluettjeit. Világosodás: a varázslat eloszlása, a teremtett Világ világosságának visszatérése.

„Legnevezetesebb a dologban az volt,
Hogy valahányszor egy-egy boszorkány megholt,
Mindannyiszor oszlott az égnek homálya,
S derült lassanként a sötétség országa.”

(Petőfi Sándor: János vitéz – 21. ének)

A csónakok négy mérföldes területen lebegtek szétszórtan, a szürke reggeli fényben nehezen lehetett megkülönböztetni őket az úszkáló jéghegyek tucatjaitól. A varázslat még nem oszlott el egészen, nehéz megkülönböztetni az élőt az élettelentől. Az élők még a maguk által előidézett élettelen kristályvilág foglyai. De legalább már szabadulni akarnak tőle.

Észak és nyugat felé összefüggő jégvilág húzódott, ameddig csak ellátott a szem. A jégmezőt itt-ott hatalmas jéghegyek szaggatták meg, élesen rajzolódva ki a horizonton. – Amikor megláttam, hogy milyen rengeteg jég között haladtam teljes gőzzel, kivert a veríték – mondta később egy barátjának a kapitány. – Megborzongtam, és arra gondoltam: az Ő keze tartotta a kormányt egész éjszaka, nem az enyém!

„Bizony, bizony mondom nektek: Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre.” (Jn 5,24)