30. Kárpátia (1)

1912. április 15., éjjel 3 óra 30 perc

Fél négykor, a süllyedés után 1 óra 10 perccel (világidőre átszámítva három és fél év) a délkeleti látóhatáron távoli fény csillant. Ez a három és fél év az ítélet legkeményebb, reménytelen időszaka. Most fénypont csillan az alagút végén. A felvillanást dübörgés követte. Volt, aki villámlásra gondolt, más hullócsillagra. Az első jelzéseket nem tudják értelmezni.

Egyesek nem mertek hinni a szemüknek, és csak akkor szóltak a többieknek, amikor megbizonyosodtak róla, hogy ez nem káprázat. A túlpörgetett anyagi világ káprázatával elvakított, majd magukra hagyott emberek elvesztették a hitüket.

A kis fény egyre erősebben világított, azután felvillant egy másik, majd egy egész lámpasor: nagy gőzhajó közeledett. Most már rakétákat lőtt fel, hogy megnyugtassa a Titanic menekültjeit: közel a segítség. Kárpátia siet a civilizáció túlélőinek segítségére.

Egy fedélzeti munkás felkiáltott: – Imádkozzunk Istenhez! Hajó a láthatáron! Köze­le­dik felénk! „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” (Jn 20,29)

A felborult csónakon álló férfiak csatakiáltást hallattak örömükben, újra mindenki beszélni kezdett. A többi csónakban mindenfélét meggyújtottak, ami a kezük ügyébe került, így adva fényjeleket. Az egyikben előbb újságot égettek, majd szalmakalapot. Az újság a profán tudást jelképezi, a kalap pedig a szemléletet. Mindkettőnek vége. Egy másikban levelekből sodortak papírfáklyát, azzal integettek. A levél értékpapírt jelent (a papírpénz is az). Ezek már értéktelenek, de másra még használhatók.

A víz fölött örömujjongást, felszabadult kiáltásokat sodort a szél. A civilizáció túlélői most éreznek először felszabadult örömöt. Mintha a természet is velük örvendezne, a zord éjszakára most bíborszínekben pompázó gyönyörű hajnal virradt. A lélek sötét éjszakája véget ér, és teljes pompájában megmutatkozik a teremtett Világ világossága.

Kurjantások és a megkönnyebbülés kiáltásai szakadtak fel valamennyi csónakban, és most már igyekeztek megelőzni egymást, hogy mielőbb elérjék a Carpathiát. Az egyik csónak­ban énekeltek az evezősök. Mások kórusban üdvözölték a gőzhajót. „Minden felsza­­badulás természetes megnyilatkozása az ujjongás.” (Hamvas Béla: Mágia szútra).